Itt az ideje egy rövid összefoglalónak. Alapvetően a négy általam meglátogatott országról, de ha már jártam ott, írok Örményországról is, s bár Türkmenisztánba nem sikerült eljutnom, arról is (pont azért).
Az lemúlt másfél hónapban olyan helyekre jutottam el, amire korábban nem is gondoltam, bár annak idején, még gyerekfejjel megfogott a Marco Polo kalandjairól készült filmsorozat. A selyemút és a kelet érdekelt.
Örményország jó választásnak bizonyult kezdésnek. Nem csöppentem rögtön a keleti világba. Pont azt a szerepet töltötte be, amit mindig is, átmenet kelet és nyugat között.
A kis iráni kitérő után, melyet amiatt iktattam be, mert Örményországnak nincs túl sok országgal légi kapcsolata eljutottam az igazi Közép-Ázsia egyik gyöngyszemébe, Üzbegisztánba. Semmi kedvem nem volt Moszkva felé kerülni, Dubai felé pedig enyhén szólva luxus lett volna. Mi maradt? Irán. Ami egyébként a legjobb megoldás is lehetett volna, ha megérkezik a meghívólevelem és el tudom intézni a vízumot Türkmenisztánba. Sajnálatos módon hiába kezdtem el intézni időben, az iroda akikkel kapcsolatban álltam semmit nem szervezett. Biztos így kellett lennie, csak lemaradtam olyan helyekről, mint Konye-Ürgench, Dervaza, Merv, vagy a teljesen agyament türkmén vezetés fellegvára, Ashgabat. Bár mióta a ’méltán népszerű’ előző elnökük a csak türkménbasi (minden türkmének atyja) néven futó Niyazov jobb létre szenderült kicsit lazítottak.
Üzbegisztánban csapódott le mindazon gazdagságnak egy jelentős része, mely Kína és a nyugat között mozgott az úton. Ebből építhettek a korabeli uralkodók lélegzetelállító palotákat és vallási központokat.
Egy országgal arrébb Tadzsikisztánban ebből semmi sem érződik. Főleg a Pamírban nagyon nehezek az életfeltételek (nemcsak az embereknek). A szépsége egyébként pont ebben rejlik. Aki egyszer erre elvetődik, megszereti. Csak türelem kell hozzá. S ha nincs, hát megtanít rá…
Kirgizisztán megint egy lépés. Nagyszerű adottságokkal rendelkezik, s ezek viszonylag kis helyen koncentrálódnak. Én ezt az országot vártam legjobban, s be is váltotta a hozzá fűzött reményeket.
Kazahsztánban nehezen felfoghatóak a távolságok. Egyik várostól a másikig egy nap az út busszal, s ez még messze nem az ország két átellenes pontja, csak két város. Ami viszont jó ebben, hogy nem kell feltétlenül szállás. Ha az ember bírja pár napig fürdés nélkül, akkor éjjel utazhat, nappal pedig bejárhatja a célállomást.
Ami elengedhetetlen, az egy minimális orosz tudás, mint közös nyelv. A végére már egész jól belejöttem a cirill szöveg olvasásába, s alapszinten megy a kommunikáció is. Ez annyit tesz, hogy többnyire megértem, amit nekem mondanak, s aki akar, az megért engem.
A Szovjetúnió rengeteget hagyott hátra minden tekintetben. Tádzsikisztánban és Kirgizisztánban a mai napig Lenin a legnagyobb király. Az összes főút az ő nevét viseli, s mindenhol megmaradt a szobra. Khojandban, Tadzsikisztán északi városában például egy 22 m-es, Moszkvából odaszállított példány áll!
Az emberek, főleg az idősebbek sokszor még ma is rubelben, meg kopekben tartják számon a pénzt, mit sem törődve azzal az aprósággal, hogy 15 éve új pénzek vannak forgalomban.
Az itt élők vágyat éreznek arra, hogy a helyi állatoknak szobrot állítsanak. Ezzel alapvetően nincs is baj, sőt! Viszont a kirgiz verzió kicsit már durva, 10-20 km-enként az utak mentén kecskék, sólymok, párducok, stb. A legbizarrabb egy kb. 4 m-es betongalamb, amit Karakoltól nem messze láttam.
Az alsó tagozatos gyerekek egyenruhában járnak suliba. A fiúk fekete öltöny – fehér ing kombóban, a lányoknál valamiért a mai napig ragaszkodnak az orosz eredetű óriási fehér masnihoz a hajban.
A katonáknál, rendőröknél nem tudnak elszakadni az irdatlan méretű tányérsapkától.
Ami nagyon más, azok az emberek közötti viszonyok. Minden férfi minden férfinek rokona, barátja, ismerőse, látta már valahol, vagy hasonlít valakire, akit már látott. Éppen ezért magától értetődően kezdenek el kommunikálni. A legrövidebb találkozó is percekig tart, kézfogással, vagyis inkább egymás tenyerének érintésével az elején. Mert ha európai jellegű kézfogás esik, az a teljes beszélgetés idejére szóló kontaktus. Első két alkalommal nem szedtem el, miért nem akarják elengedni a kezem, mikor én csak a szokásos köszöntési formát gyakoroltam. Amit viszont nagyon nehéz megszokni (talán nem is kell) az az állandó köpködés. Nőtől csak egyszer láttam, a férfiak viszont megállás nélkül művelik. A cigi-köpködés-szotyi hármas nagyon megy.
A férfiak egyébként ha nem beszélgetnek, szigorúan ignorálnak mindenkit, főleg a nőket. Nem lehet errefelé könnyű életük. A legszigorúbban Tadzsikisztánban, ahol a házakban is teljesen külön vannak, gyakorlatilag ki sem jöhetnek a konyhából, kivéve, mikor kiszolgálják a férfit. Útközben a Pamírban az ’éttermekben’ is külön helyiségük volt.
Egy neuralgikus pont a hivatali ügyintézés. A hivatalnokok kiskirályok, s ezt éreztetik is rendesen. De az ablak másik oldalán lévő tömeg sem egyszerű. Könyökölés, tolakodás, mások elé beállás egyértelmű. Szerencsére nem sokban volt részem, de mivel a regisztráció kötelező, végigcsináltam párszor.
Konyha
Örmény: Lavash. Az elnevezés a keletlen kenyérlángost jelenti. Ami nekem nagyon ízlett, az a túróval, fűszerekkel, gyógynövényekkel töltött verziója.
Üzbég: Szomsza és plov. Mindkettő egész Közép-Ázsiában járatos étel. Nekem a Tashkentben próbált szomsza verziója ízlett legjobban. Ez egy (rétes)tésztába csomagolt fűszeres-hagymás töltelékes finomság. Alapvetően hússal csinálják mindenhol, nekem a krumplis jött be legjobban. A plov egy rizságyon lévő birkapörkölt. Mindenhol máshogy csinálják, nekem Murgabban sikerült kipróbálnom. A sofőr odafelé menet reklámozta a hugát, hogy milyen nagyszerűen főz. Nos szerencsére nekem csak egy napig főzött.
Kirgiz: Lagman: zöldségleves némi birkával és spagetti-szerű tésztával. Karakolban a Fakír étteremben nagyon jól csinálják. Ár/érték arányban messze vert mindent. Egyetlen tányértól két kerek kenyérrel olyan jól laktam, hogy csak pihegtem. Az ára pedig 3 USD. Kurdak: sült birka krumplival és hagymaszeletekkel. Ugyanott próbáltam, sajnos sem a fűszerek, sem a hagyma nem tudta elvenni a birka szagát.
Tadzsik és kazah: ugyanezek variálva, és birka és birka és birka minden mennyiségben.
A vega elfelejthető. Az egy hónap alatt egyetlen helyen, az üzbég Bukharában, Komil hotelében volt vega vacsora az étlapon. Ki is próbáltam, isteni volt. Ezen kívül hús hússal, egész pontosan birka birkával.
Biznisz
Menő: autószerelő, gumis, fogtechnikus.
Bukta: zsebkendő kereskedő.
Most pedig irány Dél-Ázsia…
