Bangkokban jó idő van, száraz évszak, konstans napsütés és meleg! Ezt fontosnak tartom leírni a jakartai kitérő után. Itt egyébként mindössze két napot töltöttem. Azt, hogy mit szeretnék Thaiföldön megnézni, már régóta tudtam. Az északi vidéken, illetve egészen délen még nem voltam. A további útvonal miatt volt a két nap, meg hogy kicsit kifújam magam. Bangkokról még annyit szeretnék megjegyezni, hogy same same but different…bármit is jelent.
Busszal irány Chiang Mai. Először fordult velem elő az út során, hogy az útikönyvben közölt árnál olcsóbb volt valami. A közölt 700 bath helyett 450 volt a jegy. Annyira meglepődtem, hogy többször visszakérdeztem, milyen a busz, mi a végcél és akkor biztos, hogy Chiang Mai a végcél, s így tovább. Nem néztek furcsán, az itt nem szokás. Olyan sokféle ember jár ide pihenni, hogy ilyen apróságokon már meg sem lepődnek.
Biztos ismerős, hogy amikor megérkezel egy új helyre, a levegőből, a vibrációból, az aurából tudod, hogy tetszeni fog-e, vagy sem. A hajnali hat óra ellenére biztosan tudtam, hogy szeretni fogom, s ebben az első érzésben később sem csalódtam. Talán a legjobb hely Thaiföldön. Ami egyébként a szeptember óta bejárt országokhoz képest fura volt, hogy kissé vulgárisan fejezzem ki magam, itt mindent az ember segge alá tolnak. Bangkokban a távolsági buszra elém jöttek a hotelba. Chiang Maiban a túra előtt mindenkit egyenként összeszednek és utána indul a show. Egyszóval nincs keveredés, minden (ha nem is svájci, de) óramű pontossággal működik. Csak a Chiang Maitól a laoszi határig közlekedő minibuszra kellett fél órát várni, a többi az beígért időponthoz képest sosem késett 10-15 percnél többet.
Chiang Maiba vasárnap hajnalban érkeztem. Kis pihenő után indult a városnézés. Kényelmesen bejárható egy nap alatt. A nagy látványosságot, a vasárnapi nagy kirakodós vásárt pont elcsíptem. Ami meghökkentő volt, kb du. 6 körül, amikor valószínűleg hivatalosan indul a vásár, mindenki vigyázzba vágja magát, a környék elcsendesül, s lejátsszák a himnuszt, amit a helyiek többsége énekel is, aztán köszöntik a királyt, akinek enyhén szólva személyi kultusza van itt. Felteszem a kormányok korruptsága és töketlensége miatti kiábrándultság okán kell nekik egy eszménykép, s ezt a hatalom nélküli, de nagyon szimpatikus királyban találják meg. Az ország tele van a fotóival, mindent őróla neveznek el, stb…
Másnap következett a két napos túra. Az első produkció az elefánt szafari volt, amit inkább kihagytam. Utána egy kellemes gyalogtúra a dzsungelban, aztán egy hegyi faluban vacsora és éjszakázás. Az egyik angol érdeklődve megkérdezte tőlem, hogy szerintem mennyi idő a helyieknek míg leérnek gyalog a legközelebbi lakott helyre? - Gyalog valószínűleg kicsit kevesebb, mint nekünk, de kocsival kb. 15 perc – válaszoltam. - Kocsival? – kérdezett vissza nevetve. De amikor ugyanezt a kérdést feltette a túravezetőnek, hasonló választ kapott és nagyon meglepődött, hiszen a brosúrában mindenféle szép szavakat írtak, hogy világvége hely, meg hogy hagyományos életvitel, meg ilyesmik. Ugyan kérem! A XXI. században vagyunk, s ez Thaiföld, ahova sokmillió turista érkezik évente, nem Uganda.
Az este nagyon kellemesen telt, a túravezető mindent bevetett, volt gitározás, s a helyiek nagy örömére jól fogyott a sör. A trükk egyébként az hogy csak reggel kell fizetni. Hitelbe meg mindenki könnyen iszik. Nem volt nagy duhajkodás, de az összesítésnél reggel néhányan fogták a fejüket, és nem azért, mert másnaposak voltak.
Még egy napot töltöttem Chiang Maiban, utána tovább indultam a nem túl messzi Laoszba. Vannak helyek, ahol az ember érzi, hogy még vissza fog jönni. Nekem ez a város ilyen volt.
