Útilapu egy évre

A legnagyobb területű és a legritkábban lakott ország az eddigiek közül. Az utam Bishkekből Almatyba, régi nevén Alma-Atába vezetett (jelentése, az almák atyja).
Egyik meglepetés a másik után ért. A határőr azt mondta, Isten hozta Kazahsztánban. Ilyet az út alatt még nem hallottam hivatalos közeg szájából (és nem azért, mert a többi országot máshogy hívják…). Az autósok elsőbbséget adnak a gyalogosoknak! Kanyarodásnál mindig megállnak, s megvárják, míg az összes gyalogos átsétál. Nincs dudálás (emiatt), útról letolás, stb... Almaty pedig inkább európai, mint ázsiai. Olyan, mint Budapest 10 évvel ezelőtt. Van egy hipergazdag réteg, meg egy feljövőben lévő középréteg. Mondjuk ez az árakon is látszik, messze Kazahsztán a legdrágább Közép-Ázsiában. Mindenki óriási nyugati kocsikkal jár. Viszont pont annyira nem tudnak vezetni, mint nálunk. Leesett egy kis eső, s minden kereszteződésben balesetek sora, meg dugók mindenfelé. Az eddigi országokban szinte kivétel nélkül a japán kocsik domináltak, itt a németek.

Kicsit elkéstem, mert érkezésem napján érkezett az ősz is északról. Egész este zuhogott, bőrig áztam. Megnéztem az előrejelzést és egy hétre előre ilyen időt mondott. Aztán megnéztem azokat a helyeket is, ahova el akartam menni. Astanában, a fővárosban fagy és havazás. Ez kicsit necces, mert mindössze egy pulcsim van, azt is inkább hűvös nyáréjszakákra méretezték. Úgy döntöttem, nem fagyoskodom itt, irány az éjjeli busszal a nyugati irányban lévő Turkistan, ahol még jó idő van.

 

A turkistani látnivaló egy mauzóleum, amit Timur Lenk építtetett, körülötte pedig néhány egyéb épület. Kora délelőtt értem oda, hűvös, de szép napsütés fogadott. Egy szingapúri srác felvetette, hogy osszuk meg egy taxi költségét és nézzük meg Saurant. Ez nem a Gyűrűk urának gonosz ura, hanem egy 40 km-re lévő romváros. Az útikönyv azt írja, hogy kevés város maradt meg jobb állapotban a régi selyem út romvárosai közül. Ez volt a szerző vicce, mert a rom stimmel… majdnem. Ugyanis még az épületek alapjait is 1 m föld fedi, szóval a kb. 1 km átmérőjű, foltokban meglévő városfal maradványon kívül semmi nincs itt. Ja, de. Négy tehén legelészett. Úgy néz ki a hely, mintha egy nagy meteor becsapódott volna, s egy körben a perem látszik, a többi meg puszta.

Apropó, meteor. Tudja valaki mennyi egy amerikai ZS kategóriás film költségvetése? Miközben ezt írom, egy orosz tv-n épp megy egy roppant izgalmas világvége film nagyon béna sztoriba göngyölve. Ha tudnék rajta nevetni, biztos fognám a hasam, de ahhoz is béna.

A következő megálló Shymkent. Itt semmi nincs, de itt tudok regisztrálni, valamint itt ágazik el az út északnak Astanába, valamint vissza keletnek Almaty felé. Itt megvettem a repjegyet Kathmanduba, majd úgy döntöttem, hogy inkább Almaty. Shymkentben úgysem sikerült regisztrálnom, majd elintézem ott. Hajnali 6-kor ért ide a busz. Vissza a hotelbe, rövid alvás, gondoltam én. Persze nem tudtam felkelni 2 óra múlva, ahogy szerettem volna, úgyhogy ennek a napnak annyi. A rendőrségen 11-kor már nem dolgoznak, nem tudtam regisztrálni, az indiai követséget meg csak du 2-re találtam meg, mert más címen volt, mint ami mindenhol szerepel hivatalos fórumokon. Ott viszont csak 12-ig dolgoztak.
Szóval maradt a nyugis városnézés. Sajnos a legtöbb nagyméretű posztszovjet városhoz hasonlóan itt sincs túl sok látnivaló. Két nap alatt mindent meg lehet nézni. Próbálom egyengetni az indiai tranzitvízum sorsát. Aztán összefutottam a Bishkekben megismert japán csapattal. Néhányan áttették a főhadiszállást ide, aztán mennek tovább Üzbegisztánba. Még a bishkeki szálláson alaposan kifaggattam őket, hogy lehet megúszni Japánt emberi mennyiségű pénzből. Jelenem, nagyon is lehet, szinte olcsóbban meg lehet úszni a szállást és az étkezéseket, mint otthon! Az egyetlen ami tényleg drága, s amire nekik sem volt alternatívájuk, az a közlekedést. Aztán újból búcsú, mert ők Üzbegisztán felé veszik az irányt. Sajnos Kazahsztánból ennyi jutott. Igazából sokkal több látnivalót nem nagyon tud adni. Amit még érdemes lett volna felkeresni, az az Aral tó megmaradt része. A hegyek megvoltak Kirgizisztánban, a sztyepp, meg a nomádok pedig jobb Mongóliában, mivel itt már túl civilizáltak, s elhagyták ezt az életformát.

 

Kazah filmművészet
A busz utak alatt volt időm megcsodálni eme műfajt. Mindennek a csúcsa az Arman című drámának(?) beállított valami. Lehet, hogy Borat figuráját is egy ilyen alkotás inspirálta. A sztorit nem írom le, kár a karakterekért. Amikor vége lett, csak néztem ki a fejemből, hogy akkor ezt most hogyan? S hol a dramaturgia, a fordulatok, a párbeszédekről nem is beszélve. 8 éves koromban forgattam volna ilyet, ha lett volna kamerám. Egy végtelenbe tartó egyenesben több fordulat van, és most hagyjuk a görbült teret, jó? A másik: sikerült megcsodálnom azt a revüt, ami úgy tűnik rendszeresítve lett a buszjáratokon, mert két különbözőn is leadták. Biztos nagyon vicces volt, de sajnos nem értek kazahul, ezért csak a gesztikulációt, a hanghordozást, a díszleteket, meg a zenéket tudtam megcsodálni. Kb. olyan volt az egész, mint egy szilveszteri kabaré nálunk a 70-es években. Kongresszusi központ, mint helyszín, kb 5000 ember. A tapsvihart zene és vicces emberek szakítják meg. A zenék olyanak, mint a Zárai-Vámosi, Koós, Aradszky féle valami. A díszlet vicces, a viccesnek szánt figurák pedig kísértetiesen hasonlítanak egy Sas József kabaréra, amin sajnos egyáltalán nem lehet nevetni. Ezentúl keresni fogom a kazah filmeket, remélem valamelyik megváltoztatja ezt a sort. Viszont beszereztem egy kazah népzenei cd-t, majd valamelyik oldalra teszek fel belőle, tényleg jó.

Ezentúl keresni fogom a kazah filmeket, remélem valamelyik megváltoztatja ezt a sort.