Kevés információ jut el hozzánk Bangladesről. Amit mindenki tud a hírekből: az egyik legszegényebb ország, évről-évre rengeteg ember hal meg, s még több válik hajléktalanná a monszun alatt, sokan próbálnak külföldön boldogulni, s nagyon sok bangladesit kapnak el az únió határain miközben embercsempészek által próbálnak eljutni az ígéret földjére. Kb. itt véget is ér a tudomány, tisztelet a kivételnek.

Néhány legalább ennyire fontos információ: miután az angolok hazamentek, 1947-ben megalakult India és Pakisztán (is). Ekkor a mai Pakisztán és Banglades egy ország volt. Aztán nem mentek jól a dolgok, az ország 1971-ben kettészakadt, s megalakult a mai Banglades. Területe mindössze másfélszer nagyobb, mint Magyarország, de 150 millióan élnek itt. Iszonyú a népsűrűség. Minden talpalatnyi föld megművelt, s ami nincs megművelve, ott folyó folyik, vagy tó van. Rengeteg a víz. Ugyanez igaz az érzelmekre is. Érződik, hogy nem hindu/buddhista ország. Itt már találkozni mutogatással, kiabálással, de kezelhető.
Hatalmas a szegénység. Tömegek élnek, alszanak az utcán. A többségnek annyi sem jut, hogy legalább egy fóliasátrat magáénak tudhasson. S amekkora a szegénység országban, olyan kedvesek és vendégszeretők az emberek. Ez sokszor csak abban nyilvánul meg, hogy nagy szemekkel bámulnak, de többnyire odajönnek, s felteszik az alapkérdéseket ebben a sorrendben:
- milyen országból jöttél?
- mi az iskolai végzettséged?
- hogy hívnak?

Dhakában a fővárosban, kb. 13 millióan laknak. Szóval egy teljesen szokványos ázsiai városka. Aki megteheti, nyit valamilyen üzletet, s próbál eladni valamit. A legtöbb mindössze 1-2 m2-es. Elég komoly a konkurencia, mivel mindenki ugyanazt az öt dolgot árulja: cukorka és sós dolgok; tégla és cement; narancs, alma és banán; papír-írószer; csirke. Aztán vannak az ’éttermek’. Ez a teaárustól, a tíz asztalos méretig terjed, de a többség megáll 2-3 asztalnál. A nagyobb városokban pedig tematikus utcák vannak, például nagyon menő a gyógyszertár. Bagerhat városkában az üzletek 1/3-a gyógyszertár. Egyszerűen nem értettem, hogy élnek meg. Aztán van a mindenféle vasáruk utcája, s ne feledkezzünk meg a piacokról sem. Nem mondhatnám, hogy megfelelnek a HACCP előírásoknak, de itt nincs ÁNTSZ.

Ahogy írtam, a határon a buszváltással minden rendben volt. Késő este értem Dhakába. A hotelek itt csak engedéllyel fogadhatnak külföldi vendégeket. Amit kinéztem, mint szállást, sajnos már nem rendelkezik ezzel, visszavonták. Szóval irány egy másik, szerencsére nem messze találtam egyet. Másnap első dolgom volt a további utat szervezni, ami jó döntésnek bizonyult. Mindenképp ki akartam próbálni a Rocket nevű hajót. A név kicsit túlzás, nem száguld, inkább csak cammog. Négy van belőle, a ’20-as években készültek, s hasonlít a Mississippit járó lapátkerekes hajókra. Dhaka és Khulna között közlekednek, s jó előre le kell foglalni a jegyet, mert népszerű. Szóval megkerestem az irodát, ahol a jegyeket árulják. Összesen egy ember foglalkozik vele (egy olyan országban, ahol az emberi munkaerő a legolcsóbb, mert limit nélkül rendelkezésre áll). Amikor beléptem az irodácskájába, épp hat ember beszélt egyszerre, s szeretett volna jegyet venni, majd szép sorban érkeztek újak, s ők is bekapcsolódtak. Kezdtem nagyon csúnyán nézni, mert az utánam jövőknek is adott el. Ekkor annyit kérdezett: - Mi a problémám? Azon kívül, hogy az utánam jövők hamarabb vesznek jegyet, mindössze annyi, hogy én is szeretnék felférni egy hajóra. Ekkor, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, elfordult és folytatta a többiekkel. Mindeközben folyamatosan hívták a vonalas és a mobil telefonján is. Ekkor jöttem rá, hogy a rendszer úgy működik, hogy minél hangosabban követeled, annál hamarabb kapod. Kicsit felemeltem a hangom és csúnyán néztem (tudok ám), s csodák csodája, működött. Percekig csak velem kommunikált. Én hat nappal későbbre akartam venni jegyet, ennyit szántam a fővárosra és egy középnyugati területre. Kiderült, hogy a most kezdődő ünnepi időszak miatt az első nap, amikorra tud adni, december 15. Addig nem szándékoztam az országban maradni, annál is inkább, mert december 12-én választások lesznek, s az ilyet jobb kihagyni. Viszont aznapra még volt egy kabin, úgyhogy gyorsan döntöttem, megyek. A nap hátralévő részében próbáltam várost nézni. Ez csak azért nem egyszerű, mert iszonyú a forgalom, a délutáni csúcsban például lehetetlen. Mindemellett még beleszaladtam egy diáktüntetésbe is.

Aztán ugyanezen okból majdnem lekéstem a hajót. Végül szerencsésen feljutottam rá, kabinba be, s pihenés. Nagyon kényelmes volt a hajó, úgy éreztem magam, mint egy angol lord száz évvel ezelőtt.

Egy hajós vicc

Találkoztam a hajón egy svájci párral, s úgy döntöttem, nem megyek a végállomásig, hanem csatlakozom hozzájuk, s leszálltunk Bagerhat városkánál. Ez a kisváros arról híres, hogy itt van az ország egyik legrégebben épült épülete, az 1459-ben épült Shait Gumbad mecset, valamint sok másik is, s van egy krokodilok lakta tó a város szélén.

Innen Khulna felé vitt az út. Itt semmi jelentős nincs, de itt lehet befizetni egy útra a Sunderbanshoz, ami a deltavidéke több nagy folyónak. Ez sajnos nem jött össze, mert kisebbfajta vagyont kérnek az útért. Egy olyan országban, ahol napi 1000 Ft-ból kijön a szállás, napi 3 étkezés, ne kérjenek 45000 Ft-ot két napi hajókázásért. Az indiai oldalról a harmadáért megoldható ugyanaz. A Sunderbans egyébként egy óriási, mangrove erdős, folyókkal szabdalt terület. Otthont ad többek között a kihalóban lévő bengáli tigrisnek is.
Khulnából Mungla felé vettük az irányt, mert ott lehetőség van egynapos hajókázásra, s nem kell engedély hozzá. Ez volt a terv, de kiderült, hogy kell, az útikönyv régi volt. A hajóállomás, ahol a régi rendszer szerint be kellett jelentkezni, s ahol most az engedélyt adják, egy 22-es csapdája. Csak úgy tudod elintézni az engedélyt, ha partra lépsz. Ha partra lépsz, fizetni kell egy béna kiállításért, még akkor is, ha nem érdekel. Miután megtudtuk, hogy engedély kell az egynapos túrához is, s az szintén nagyon sokba kerül, megköszöntük és visszaszálltunk a hajóba. Ekkor rohantak a biztonsági őrök, hogy azonnal fizessünk 208 Takát (helyieknek 10 Taka), mert megnéztük a kiállítást. Kiabáltak és fenyegetőztek. A svájci srác nem ma kezdte az utazást, képben volt, hogy kell itt kommunikálni, ha eredményt akarunk elérni. Miután az őr másodszor is kiabálni és mutogatni kezdett, megfenyegette, ha még egyszer fel meri emelni a hangját és rá mer mutatni, eltöri mindkét lábát. Működött! Ezek után hangnem váltás, majd szinte jó utat kívántak.
Ezután vissza Khulnába, majd elváltak útjaink. Én Rajshahiba mentem vonattal, ők vissza Indiába. Az itteni vonat nagyon kényelmes és nagyon olcsó. Az első osztályon a két szemben lévő ülés között kb. másfél méter hely van.
Rajshahiban nem maradtam sokáig. Innen nincs messze Puthia, oda tettem kirándulást. Megnéztem a fantasztikus terrakotta burkolatú templomokat, s az egykoron jobb napokat megélt palotákat.
Másnap vonattal vissza Dhakába. Ahol van vonat, inkább azzal utazom, mert a busz iszonyú kényelmetlen.

Az országhoz rengeteg türelem kell. Az iszonyatos forgalom szinte elviselhetetlen. Csak Dhakában 600000 (hatszázezer) riksa van! Ami egyébként nagyon kényelmetlen közlekedési eszköz. Engem kétszer el is sodortak vele.

A túlnépesedés és részben a kultúra miatt nincs privát szféra. A hotelben, ha nincs bereteszelve az ajtó, kopogás nélkül bejön, sőt betódul mindenki. Egyik alkalommal, mikor a jóember be akart jönni, s már öt perce rángatta a zárat, végül elkezdett kiabálni, hogy nyissam ki az ajtót, gondoltam, megvárom, míg megtalálja a varázsigét (kopogás). Végül nagy nehezen rájöhetett, vagy csak ráhibázott: elkezdett dörömbölni. Ezután elmagyaráztam neki, hogy működik a dolog: kopogás (megmutattam, hogy kell), s az ajtót hamarosan kinyitják (ekkor már elég feszült voltam az állandó zaj és a tömeg miatt).
Ha leültünk inni egy teát, húszan álltak körbe minket. Természetesen mindenki külön-külön feltette a három alapkérdést, akár hallották a választ, akár nem.
Dhakára még két napot szántam, de ekkor már nagyon kényelmetlenül éreztem magam, idegesített, hogy egy perc nyugalom nincs, folyamatos a tülekedés, a dudálás, a kiabálás. Vártam, hogy a busz elinduljon, s végre visszaérjek a jóval nyugodtabb, lassabb Indiába.

Más:
Ha meghallják, hogy Magyarországról jöttem, a többség rögtön rávágja, hogy Nokia. Először meglepett, de legalább már hallottak róla.
Sok angol szót kevernek a hétköznapi beszédbe (Indiához hasonlóan), a telefonszámokat például kizárólag angol számokkal mondják. A fura, hogy ha kérdezek valamit, akár attól is, aki egy perccel korábban használta őket, nem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy mi mennyibe kerül.
Az utak mentén és egyáltalán mindenhol házak állnak. A települések nem kezdődnek és nem érnek véget. A nagyobb házsűrűséget (város, falu) tanyavilág köti össze.
A vonaton van központi rádió, csak épp nem lehet kikapcsolni. Orwell 1984-e jutott eszembe, ott sem lehetett kikapcsolni a tv-t. Itt iszlám ima ment végig.
A buszra várókat néha nem lehet beazonosítani (legalábbis nekem nem ment mindig). Ténferegnek, még akkor is, ha a busz már ott áll mellettük egy perce. Úgy ráncigálják őket fel. Néha azt hittem, ezek az emberek nem is akarnak utazni, csak épp arra jártak, s hagyják, hogy felrántsák őket, aztán, ha már fent vannak, mennek, ahova a busz megy, mert nem tudnak leszállni.
Ahogy Mo. a tízmillió szövetségi kapitány országa, úgy Banglades az 50 millió intézkedőé. Azért csak 50 millió, mert kb. ennyi a felnőtt férfi lakosság létszáma. S hogy ez mit jelent? Az erősebb, hangosabb, agresszívebb egyed megmondja a gyengébbnek, hogy merre menjen, mit csináljon.
A vasúti sin három sínszálból áll. A személyvonat szélesebb nyomtávú, mint a tehervonat.
Ha a dugó a Nagykörúton délután 5-kor 1 egység, akkor Katmandu Nepálban 5, Kalkutta Indiában 10, Dhaka Bangladesben pedig legalább 30! EZ BORZASZTÓ-ÓÓ-ÓÓ!

Most pedig egy kis szituációs játék következik. Mit csinálsz a következő helyzetekben?
(A kérdések megtörtént eseteket dolgoznak fel.)

1. Megkéred a szállodai alkalmazottat, hogy cserélje ki a lepedőd, mert iszonyat retkes. Ő belép a szobába, majd bekapcsolja a tv-t, elkezdi keresni a kedvenc csatornáját, s nézi! Ezalatt az ágy állapota mit sem változik.

A, Elküldöd (ennél is) melegebb éghajlatra,
B, Leülsz és együtt nézitek a tv-t,
C, Kedvesen megjegyzed, hogy bár te is kedveled ezt a csatornát, de ő most nem ezért van itt,
D, Kikapcsolod a tv-t és rámutatsz az ágyra.

2. Egy szörnyű éjszaka után, amikor a bogarak (n)agyon csíptek az ágyban, a szintre felügyelő - szemének fényéből ítélve nem agysebész - alkalmazott tartja a markát és csak annyit mond: baksis.

A, Adsz neki, mert nagyon szimpatikusnak tartod,
B, Megköszönöd a munkáját és sok sikert kívánsz hozzá a továbbiakban,
C, A szemébe nevetsz és azt mondod, jobb lenne felégetni a szállodát, majd távozol.

3. Felszállsz a buszra, megpróbálsz valami helyet keresni. Találsz, de mikor körbenézel, az egész busz (20-30 ember) téged bámul tágra nyílt szemekkel.

A, Mindenkinek adsz egy kockacukrot,
B, Megpróbálsz úgy csinálni, mintha ott sem lennél, s egy könyvbe mélyedsz,
C, Mosolyogsz, s nem csinálsz belőle nagy ügyet. Ez van és kész.

4. Kb. 500-ik alkalommal kérdezik meg tőled fennhangon: Hello, what is your home country? What is your name?

A, Úgy csinálsz, mintha nem vetted volna észre, hogy neked szólt a kérdés, hiszen lehet, hogy más külföldi is épp arra jár,
B, Visszaköszönsz, s mintha először kérdezték volna, válaszolsz, hogy Hungary, meg hogy Attila,
C, Már kezded unni, ezért mindenfélét kitalálsz, hogy legalább magad szórakoztasd: Nicaragua, Kongó, Antarktisz, Atlantisz, Kína. Névnek pedig: Johnny Weismüller, Neil Armstrong, Titus Carbonfools, Oscar Prize.