Osh, ez a tadzsik határtól nem messze fekvő város volt az első úticél. Az itt lakók szerint régebben alapították, mint Rómát, s számos transzparens szerint éppen 2000-ben volt 3000 éves (micsoda véletlen). Osh környékén, a Fergana völgyben van egy kis keveredés a térképen, ugyanis az ország területén van három enklávé. Kettő közülük Üzbegisztánhoz, egy pedig Tadzsikisztánhoz tartozik. Szerencsétlen módon a hegyekben kevés az út, ezért aki erre szeretne utazni, annak többszöri belépésre jogosító vízum kell mindegyik országba. Én ezt most kihagytam.
Az út viszontagságait már leírtam. A határon rendesen szétszedtek mindent mindkét oldalon. Valamiért a határőrök roppant kíváncsiak voltak az útikönyveimre. Vajon mit gondoltak, hogy a lapokba itatva viszem át a kábszert?
Első éjszakámat Oshban egy kanapén töltöttem, mert a szálló, amit kinéztem, tele volt, s nekem nem volt kedvem hajnali négykor kóborolni egy ismeretlen városban másik szálláshelyet keresni. Az éjszakás rendes volt, átengedte a kanapét, amin korábban ő aludt, s reggel 8-kor, egy francia párt és engem beterelt egy szobába mikor az megürült. Napközben bejártam a várost, elintéztem a regisztrációt és vettem jegyet egy bishkeki repülőre, mert nem volt kedvem újabb 600 km-t zötykölődni a jól ismert módon. Különben sem sokkal drágább ilyen távon a repülő, mint a busz.
Bishkekben a kinézett szállás egy fiatal japán pár által üzemeltett vendégház. Olcsó, jó helyen van és jó a társaság. Egy csapat japán fiatal van még itt. Nagyon jó arcok, éjszakába nyúlóan beszélgettünk minden este. Vasárnap elmentünk egy Issyk-Ata nevű hőforráshoz, mely kb. olyan, mint Egerszalók volt régen.
A következő az Issyk-Köl tó. A tavat északról és délről egy-egy hegylánc határolja, s érdekessége, hogy sohasem fagy be, mert hőforrások táplálják. Még Oshban megkérdeztem helyieket, szerintük melyik a tó legszebb része, hova érdemes menni. Kapásból rávágták a legnagyobb várost a tó nyugati csücskén. Ez a város pont olyan, mint Siófok volt a ’80-as években. Nagy, jellegtelen, s a parton ülnek az emberek és nézik a vizet… Ezért inkább a keleti részt választottam, s Karakol városát. Nagyon hangulatos kisváros, nyaranta sok túrázó keresi fel a környékbeli völgyek miatt. Én az Arashan folyó völgyét szemeltem ki. A bokám miatt nem mertem több napos túrára menni, még nem tökéletes. Első este a Fakír nevű éttermet próbáltam ki, s egyáltalán nem találó a név. Tisztességes mennyiséget adtak és nagyon finomat.
A túra 4-5 óra volt 1200 m szintkülönbséggel. Késő délután érkeztem meg Altyn Arashan hegyi falucskába, ahol mindössze 4-5 ház áll. A hely különlegessége, hogy rengeteg gyógyforrás van. Minden házhoz tartozik saját fürdőépület. Amint kipihentem magam, már mentem is megmártózni. Rajtam kívül egyetlen turista sem volt, úgyhogy roppant kényelmesen telt a nap hátralévő része. Három óra ejtőzés után már nem bírtam. Kimerítő tud lenni a semmittevés…
Előző nap leszerveztem a visszaérkezésem utánra Karakoltól nem messze, egy vadászsólyom bemutatót. Nagyon szép madár, igazán megérte. Nekem ez a két nap 10/10 pont.
Negyednap pedig vissza Bishkekbe. Mikor megérkeztem pont Medvegyev orosz elnök volt itt találkozón, úgyhogy minden le volt zárva.
Ami meglepő volt útközben, hogy a hegyek oldalában rengeteg helyen vannak jó magasra kirakva jelszavak öles fehérre festett kövekből. Máshol is láttam ilyet, de nem ilyen mennyiségben. Szinte egymást érik. Nagyon ’szerényen’ van közöttük benzinkút reklám is, de a többsége valamilyen jelmondat…
Sajnos a kumiszt nem tudtam kipróbálni, pedig rajta voltam, mert áprilistól júliusig van szezonja.
Megdöbbenés: a Bishkek melletti Issyk-Ata gyógyfürdőben 1000W-al üvöltő Bad Boys Blue ’sláger’, a You’re a woman, I’m a man után, melyet már a ’80-as években is utáltam, azt hittem nem jöhet rosszabb. Nos jött. Karakolban az étteremben a szomszéd asztalnál ülőnek a telefonján a Seriserilédi című örökbecsű nóta volt beállítva csengőhangnak. Elgondolkodtam, mit is adtak a németek a világnak zenében:
- Diether Bohlen
- Frank Ferien (A Boney M és a Milli Vanilli producere)
- Love Parade
Na jó, klasszikus zenében rendben vannak.
Volt egyszer egy tervezés ZH, ahol buszmegállót kellett terveznünk két óra alatt. Na, az itteni építész hallgatók ZH-it megépítették. Szinte mindegyik megálló más forma. S amelyik sablonnal készült, ott szorgos helyi kezek adtak hozzá kicsit, s mindegyiket más kerámiával díszítették.
Egy érdekesség Kirgizisztánról. A nemzeti eposzukat Manasnak hívják, kb. egyidőben keletkezett az Odusszeusszal, viszont annál 20-szor hosszabb. Először a XIX. században írták le, addig szájhagyomány útján terjedt. Akit érdekel az angol verzió, itt olvashat róla.
Ezek után irány Kazahsztán...
