Egy évvel ezelőtt indultam. Egy éve ilyenkor Örményországban voltam, s fogalmam sem volt mi fog történni az elkövetkező hónapokban.
Hajótúra a Mekongon
Mekong
Szóval Laosz. A Vientianeban töltött egy hét nagyon kellemes volt. Az ottani lassúság kicsit lenyugtatott. Első este nem volt hely abban a szállóban, amit kinéztem, ezért másik után néztem, de egyben be is jelentkeztem másnaptól. Mivel már elég késő volt, a városnézést, meg a többit másnapra hagytam, s irány aludni. Ez olyan jól sikerült, hogy túlaludtam az hotelből való kijelentkezés időpontját a délelőtt 11 órát. Kénytelen voltam még egy éjszakát itt tölteni. A hellyel egyébként semmi gond nem volt, csak a másik jóval olcsóbb. Persze aznapra már azt is buktam, úgyhogy oda kellett menni szólni, hogy csak holnap jövök.
Vientiane szép kisváros. Van néhány egészen jó állapotban lévő buddhista emlékhelye, s a Mekong partján is kellemes kiülős büfék vannak. Ami nekem nagyon tetszett, az a franciák máig érezhető hatása: bagett, pástétom, crepe, francia éttermek. Ki is próbáltam mindegyiket, ebben a sorrendben. Igazán jól esett már egy kis európai étel. Chez Daniel (nem a Szív utcai!) éttermébe kétszer is sikerült nagyon finomat vacsoráznom.
Igazságnak palotája helyi stílusban
Még Bangladesben ismerkedtem meg egy svájci párral, akikkel tartottam a kapcsolatot emailben. Egyébként a múlt héten voltak itt nálunk Pesten egy hétig, útban hazafelé. Azt tudtam, hogy ők is valahogy errefelé vannak, ezért írtam nekik, hogy megvettem a repjegyet Burmába. Mikor válaszoltak, kiderült, hogy ugyanazon napra, ugyanarra a gépre van jegyünk. Ja, egy érdekes infó Mianmarról. Nem lehet ám csak úgy bejutni oda. Szárazföldön csak 1-2 határvárosba lehet átruccanni, beljebb menni az országba így nem tud az ember. Kizárólag repülőn lehet érkezni. A diktatúra, ami vezeti, vagy inkább elnyomja az országot, mindent ellenőriz. Újságírókat nem látnak szívesen.
Elkezdtem intézni a vízumot ide, ami 3 nap, szóval maradtam még kicsit. Nem bántam, kedves, nyugis város. Még a hajóúton találkoztam Jánossal, egy magyar utazóval, akivel itt újra összetalálkoztam és még többször a következő 2 hétben. Épp egy bringán tekertem (rózsaszínű, nagyon cuki) amikor egy hangfoszlány ütötte meg a fülemet. Valaki a nevem kiáltotta messziről. Ez így a világ másik végén elég szokatlan tud lenni, az ember először nem is reagálja le, annyira nem számít rá.
Amint a vízum elkészült, buszra szálltam, s irány Pakse, ami Dél Laoszban van. Itt utaztam az egyik legfurább járművel, amilyet se előtte, se azóta nem láttam: hálóbusz. Az ülések helyén emeletes ágyak vannak. Egy jó pont Laosznak! 4 fekvő utas nem foglal el sokkal több helyet, mint 4 ülő, mégis sokkal jobb fekve megtenni 10-12 órát, mint ülve. Az ágyak 2 személyesek, ami nem francia ágyat jelent, hanem két ülés szélességű fekvőhelyet. Szóval ez igazából vigyázfekvés volt végig. Nem mertem forogni, nehogy a hálótársam, egy angol srác félreértse…
Paksetól nincs messze Champasak, ami a kmer birodalom korában épült, egy időben Angkorral. Ugyan monumentalitásban nem mérhető Angkorhoz, de kidolgozottságban igen.
A másik kirándulás a Bolaven fennsíkra vezetett. Itt gyors folyású patakok, hűs, vagy épp jéghideg vízesések váltakoznak. Kellemes sétákat, túrákat lehet tenni a környéken.
Champasak, 2m+sz=100
Ezen kirándulások után irány vissza Thaiföld. Érdekes, hogy egy országba befelé tartva a hiénák sokkal gyakrabban bepróbálkoznak, mint kifelé. Amikor a thai határra indultam, szinte csak iránytaxik vannak. Nagyjából tudtam, mennyi a viteldíj. Legnagyobb megdöbbenésemre nem mondtak többet, mint a helyieknek. Tőlem is ugyanazt az árat kérték.
Így kell tankolni!
Néhány kép a mindenhez értő szerzetes tanoncokról:
