Nemrég találtam egy jó kis oldalt, ami egyszerű klikkelésekből színes térképet generál azokkal az országokkal, ahol már jártunk.
Az oldal itt található.
Én pedig ezekben az országokban jártam eddig:
create your own visited country map or check our Venice travel guide
Azt mindenképp ki kell jelentenem, hogy utazni az egyik legjobb dolog a világon! Olyan nyugalmat ritkán érzek, mint odakint éreztem. Amikor megjöttem, persze az első néhány hét aklimatizálódással telt. Szép lassan megszoktam, hogy nem kell keresnem szállást, de azt is észre kellett vennem, hogy mennyire idegbajos Budapest. Tömegközlekedve, autózva, szép lassan, néha gyorsabban, megy fel bennem a pumpa. Legszívesebben hagynám az egészet a francba, felpakolnék és mennénk vissza, vagy tovább.
Amikor visszaértem Laoszból Bangkokba, éjszaka volt. Az utcák üresek, csak néhány taxis küzdött az érkező turistákért. Nem nagyon ismertem fel a környéket, s mivel nem volt kedvem az éjszaka közepén gyalogolni csomagokkal, vagy várni reggelig, megkérdeztem egy nagyon szolgálatkész taxist, mennyi lenne a fuvar a Khaosan utcáig. Ez amúgy egy turista célpont, ennek közelében koncentrálódnak az olcsó szállások. Nagy lazán azt mondja, 500 bath, amire egy nevetés volt a válaszom. Ebből az összegből kb. kétszer lehet keresztben-hosszában végigtaxizni Bangkokot, vagy mondjuk el lehet jutni busszal az ország legtávolabbi pontjára is. Ekkor hirtelen lement 250 bathra, én viszont inkább a séta mellett döntöttem. Kitartóan alkudta lefelé önmagát, nekem meg sem kellett szólalnom. Már 100 bathnál járt, mikor megpillantottam egy ismerős épületet. Kiderült, hogy a busz a Khaosan-tól 150 m-re tett le!
Egy évvel ezelőtt indultam. Egy éve ilyenkor Örményországban voltam, s fogalmam sem volt mi fog történni az elkövetkező hónapokban.
Hajótúra a Mekongon
Kis pihenés és Dömc emlékeztetője után, miszerint azt ígértem, hogy megírom az út végét is, egy rövid posztot kaptok egyelőre, aztán jön a vége is.
Ha már az építőiparban ténykedek hosszú évek óta, útközben azért gyűjtöttem az infókat szakmám jeles helyi képviselőiről. Egy rövid képes összefoglaló arról, hogy Ázsiában hogy is mennek a dolgok. Először is egy jó tanács: aki kint szeretne munkát vállalni az Hong Kongon kívül ne akarjon a kivitelezésben dolgozni! A másik nem ajánlott szakterület, mivel úgy tűnik egyáltalán nem létezik, a munkavédelem és balesetbiztonság...
Üdv és elnézést a hosszú hallgatásért. Jelentem Budapestre érkeztem. Gondoltam, ez is egy szép város, érdemes megnézni...
Laosz második feléről nemsokára felteszem a posztot, meg a hazaút előtti thaiföldi útról. Addig is üdv...
A minibuszban Chiang Maiból szinte mindenki komplett útra fizetett be: minibusz a határig, szállás, étkezés, komp, vízum ügyintézés, hajóút Luang Prabangig. Én nem vagyok híve az ilyesminek. Azért, amit én is meg tudok csinálni, miért fizessek egy ügynökségnek? Persze nem mindig jön ez be, lásd fülöp-szigeteki vulkán túra. De ez 100-ból 1. Azért az nem rossz arány.
Amikor megérkeztünk a határra, két új zélandi srác, meg én nekivágtunk, hogy átkelünk még aznap. Ők azért, mert egyiküknek aznap lejár a thai vízuma, így mindenképp át kellett kelnie, én pedig azért, mert nem akartam reggel a hordával menni. Így aztán szép nyugodtan lesétáltunk a kompig, a határőrök pecsételtek, majd búcsút intettek, mi meg Thaiföldnek.
A komp igazából egy csónak. A túlsó oldalon az egyik srác majdnem beleesett a vízbe, de végül csak a hátizsákját sikerült megmártania.
Bangkokban jó idő van, száraz évszak, konstans napsütés és meleg! Ezt fontosnak tartom leírni a jakartai kitérő után. Itt egyébként mindössze két napot töltöttem. Azt, hogy mit szeretnék Thaiföldön megnézni, már régóta tudtam. Az északi vidéken, illetve egészen délen még nem voltam. A további útvonal miatt volt a két nap, meg hogy kicsit kifújam magam. Bangkokról még annyit szeretnék megjegyezni, hogy same same but different…bármit is jelent.
Busszal irány Chiang Mai. Először fordult velem elő az út során, hogy az útikönyvben közölt árnál olcsóbb volt valami. A közölt 700 bath helyett 450 volt a jegy. Annyira meglepődtem, hogy többször visszakérdeztem, milyen a busz, mi a végcél és akkor biztos, hogy Chiang Mai a végcél, s így tovább. Nem néztek furcsán, az itt nem szokás. Olyan sokféle ember jár ide pihenni, hogy ilyen apróságokon már meg sem lepődnek.
Még november végén találtam az egyik légitársaság honlapján egy promóciós jegyet. Csak az illetéket kellett kifizetni a Manilából Jakartába tartó gépre. Gondoltam, ez épp jó lesz nekem, akkor Indonéziában folytatódik az út.
Az év első két hetét az előző bejegyzésben már leírtam. Összesen egy nap volt, amikor napos volt az idő. Néha esett, de legalább nem volt olyan hideg, mint otthon. Eljött az utazás napja, irány Jakarta. Hajnalra értem oda. Megvártam az első buszt, ami bevisz a városba. Az viszont nem akart jönni. Úgy négy óra körül elkezdett szakadni az eső. Úgy istenesen. Aztán elállt, majd újrakezdte. Ez ment egész reggelig. Még Manilában, böngészve az időjárás előrejelzést, elszomorodtam, mert tíz napra előre ilyen időt jeleztek. Aztán reggel hét óra körül meguntam mindkettőt: a buszra várni és az elállni nem akaró felhőszakadást. Besétáltam szépen a váróba és vettem egy repjegyet Bangkokba. Ott legalább jó idő van ilyenkor. Így aztán sikerült valamivel több, mint 13 órát eltöltenem Indonéziában. Sebaj.
Akkor most jöhet Thaiföld és környéke.
Az utóbbi két hétben nem sok minden történt velem. Sokat olvastam korábban más utazóktól arról az érzésről, ami úgy a harmadik hónap táján éri el az embert, eltelik élményekkel, látnivalókkal, besokall. Azt hittem persze, hogy ilyen nincs, ilyen nincs... és mégis van!
Csak üldögéltem a szálláson, ami egyébként nagyon barátságos hely, s próbáltam kitalálni, mi legyen. Nagy nehezen rászántam magam egy rövid túrára, elmentem megnézni a Pinatubo vulkánt, ami néhány órányira van Manilától. Vagyis csak szerettem volna, mert nem sikerült. Azt a szomorú dolgot érdemes tudni a helyről, hogy amikor 1991-ben kitört, rengeteg ember meghalt a környéken, s a szentként tisztelt hegyre azóta másként gondolnak. Az volt a terv, hogy nem bízom a dolgot ügynökségre, hanem ahogy korábban is mindig, én intézem a dolgokat. Sajnos a hely kifogott rajtam. Ott voltam a hegy lábánál, de nem sikerült megmászni. Kénytelen voltam visszafordulni Manilába.
Ebben a leírásban rengetegszer lesz olvasható a sziget szó. Nem véletlenül! Az ország kb. 7000 szigetből áll. Soknak a nevét csak az ott, vagy környékén élők tudják és használják.
A lényeg: Dóri ki tudott jönni az ünnepekre. Hong Kongban találkoztunk, utána irány a Fülöp-szigetek. Az első megálló Legaspi, ami a fősziget, Luzon egyik legdélebbi pontja. Ezen a vidéken két fő attrakció van. Az egyik a szinte tökéletes kúp formájú Mayon tűzhányó, a másik pedig Donsol. Egészen pontosan a Donsol előtti tengerszakasz. Ide járnak tömegével a cetcápák. Már ha épp nem máshol van dolguk… Két napot is rászántunk, de egy sem ért rá egy rövidke találkozóra.
A hong kongi-macaui leírásból kimaradt az étel fejezet, mivel a pár nap messze nem volt elegendő, hogy töredékét is kipróbáljam a kínai konyhának. Azért néhány finomságnak a képét bemásolom ide.
Hong Kong - bambuszkagyló üvegtésztával, fokhagymás szószban
Néhány hónapos késéssel ugyan, de készítettem Google Earth alá egy útvonalat, amit majd időnként frissítek. Ezen többé-kevésbé pontosan szerepel, merre jártam.
A .KMZ kiterjesztésű fájl innen letölthető.
Ha december vége, akkor pihenés. Mindenki szabadságra megy, azt tettem én is. Nem írtam semmit, csak élveztem a pihenést. S mielőtt bárki megorrolna rám, sietek leszögezni, ez véleményem szerint teljesen RENDBEN VAN!
Szóval üdv a trópusi nyárból és remélem mindenki kiélvezte a nyugalom perceit, mert a blog hamarosan folytatódik.
Hong Kong
Kalkuttában azon tanakodtam, mihez kezdek itt öt napig. Miután átnéztem az útikönyvet, már azon gondolkodtam, mit kell kihagynom a rengeteg látnivalóból. Próbáltam racionalizálni a napokat úgy terület, mint várható kiadás szerint. Ugyanis Hong Kong, bár ez többnyire ismert tény, nem olcsó hely. Azért lehet okosan is csinálni. Az útikönyv szerint napi 300 HKD-ból vegetálni lehet itt (tavalyi kiadású, plusz soha semmi nem annyi, amennyit írnak). Nekem valamivel többre jött ki, mégis megnéztem mindent, amit akartam, mégsem az utcán aludtam, s nem üres főtt rizsen éltem.
Jól esett a (Dhakához képest) nyugodt, csendes Kalkuttában néhány napot eltölteni. December 15-ére volt repjegyem, s ezt a pár napot Varanasira szántam. Persze, ember tervez, Isten végez. Épp egy csomagot adtam fel a postán, mikor csörgött a telefon. Külföldön, ha ismeretlen, esetleg helyi szám hív, soha nem veszem fel. Ezt valamiért úgy éreztem, fel kell vennem. A légitársaságtól hívtak, hogy törölték a 15-i járatot, de semmi gond, átrakják a jegyemet 19-re. Az nagyon nem lesz jó, mert nekem 17-re már van repjegyem Hong Kongból. Bementem az irodájukba, s szerencsére volt egy korábbi járat, december 10-én. Ezzel csak annyi gubanc akadt, hogy kb egy órával korábban vettem retúr vonatjegyet Varanasiba. Visszamentem az ügynökséghez, hogy akkor stornó, nem tudok menni Varanasiba a repülő miatt. Kicsit drága volt a törlés, de ez van. Az egész egy órán múlott.
Kevés információ jut el hozzánk Bangladesről. Amit mindenki tud a hírekből: az egyik legszegényebb ország, évről-évre rengeteg ember hal meg, s még több válik hajléktalanná a monszun alatt, sokan próbálnak külföldön boldogulni, s nagyon sok bangladesit kapnak el az únió határain miközben embercsempészek által próbálnak eljutni az ígéret földjére. Kb. itt véget is ér a tudomány, tisztelet a kivételnek.
Eredetileg úgy terveztem, hogy Nepál után 1-2 hónapot Indiában töltök. Nagyon érdekelt Ladakh, ez lett volna az első cél. Sajnos ahhoz már nagyon hideg van. Ott ilyenkor már kemény tél van. Aztán feladtam, az egészet, s úgy gondoltam, csak átutazok rajta, mert inkább a tengerpartra vágytam. Szárazföldön utazni nagyon érdekes, s jóval olcsóbb is, mint repülni. Így alakult Kelet-Nepál felé az út. A cél Darjeeling volt, s a tea. Ha már erre járok, nem hagyhattam ki, olyan ez nekem, mint Róma minden kereszténynek, még akkor is, ha csak egy út vezet ide.
Nepáli konyha
Viszonylag kicsi az eredeti nepáli ételek köre. A környező országok konyhája viszont megtalálható mindenfelé. Az indiai, kínai, tibeti konyha mellett nagyon gyakori a mexikói(!) és van japán is.
S hogy mit esznek a nepáliak? Főtt rizst zöldségekkel. Naponta kétszer, egész életükben. Ezt saját szememmel láttam. A túra során a túravezetőm délben és este, minden nap daal bhaatot evett. Természetesen én is ettem. Finom, de nagyon unalmas lehet mindig ezt enni. Megkérdeztem tőle, van-e más tradicionális nepáli étel? A pudingot tudta még mondani, ami nem egyenlő az általunk ismerttel, csak úgy néz ki. Ezek kívül nagyon kevés van.
Nepált alapvetően azért érdemes felkeresni, mert viszonylag kis helyen koncentrálódik nagyon sok látnivaló. Az ország területe 147.181 km2, de a különlegességek ennek kb harmadán megtalálhatók. Az északi rész a Himalájához tartozik, főként magashegyi környezet, a déli trópusi övezet. Egy fagyos magashegyi túrát nagyszerűen ki lehet pihenni a mindössze néhány órányi útra lévő trópusi vadrezervátumokban elefántháton utazgatva.
Két repülőút és egy delhi repülőtéri éjszakázás után érkeztem meg Nepál fővárosába, Kathmanduba. Az első három nap akklimatizálódással és rövid városnézéssel telt. Itt már jó idő van. A sok lehetőség közül, amit az útikönyv ír, két túrát néztem ki. Az egyik, a nyugati részen, Pokhara körül található, az Annapurna túra, mely az Annapurna hegylánc körül vezet, a másik a Mt. Everest alaptáborig vezető túra. Az első ugyan hosszabb, de könnyebbnek tűnt, ezért ezt választottam. Sajnos a módja, hogy egy ügynökségen keresztül intéztem az utat nem volt a legjobb, de a túravezető jó fej.
Itt az ideje egy rövid összefoglalónak. Alapvetően a négy általam meglátogatott országról, de ha már jártam ott, írok Örményországról is, s bár Türkmenisztánba nem sikerült eljutnom, arról is (pont azért).
Az lemúlt másfél hónapban olyan helyekre jutottam el, amire korábban nem is gondoltam, bár annak idején, még gyerekfejjel megfogott a Marco Polo kalandjairól készült filmsorozat. A selyemút és a kelet érdekelt.
